Egyebek között,őstermelőként, méztermeléssel, mézeladással foglalkozom.

Információ:

Itt található néhány fontosabb link, amelyek szervesen kapcsolódnak ehhez a weblaphoz.

Belépés:


Az Avatómester üzenete:

Kelt.:2013-06-05 20:56:46
" A Bölcsesség útja, a csend "

A sztupa szó jelentése

A sztupa (szanszkrit stupa, halom) a buddhista építészet egyik jellegzetes alakja. Egyike a legrégebbi buddhista vallási építményeknek, kezdetben egyszerű földhalom volt, amelybe Buddha relikviáit temették. A legenda szerint Buddha halála után a testét elhamvasztották, és a hamvait nyolc sztúpába osztották szét. Az i. e. 3. században Asóka felnyittatta ezeket a sztúpákat, és a hamvakat szétosztotta az általa épített több ezer sztúpában. A buddhizmus terjedésével más ázsiai országok is átvették a sztúpát.

A legrégebbi sztúpa az Asóka által i. e. 249-ben építtetett Dhamek Sztúpa az indiai Sarnath-ban. A tibetiek a sztúpát csörtennek (mchod-rten) nevezik, a szó jelentése: áldozatok, fogadalmi ajándékok gyűjtőhelye, tartója, amely egyesíti magában a templom felépítésének jellegzetességeit. Mint ilyen, a nagy szentek és lámák relikviái, hamvai, testrészei, és személyes használati tárgyai mellett fogadalmi ajándékokat is magában hordoz, úgymint Buddha képeit, szobrait, nemesfémből készült tárgyakat, ékszereket, agyagból készült fogadalmi táblácskákat (tsha-tsha), kis fehér varázsgolyócskákat (pheldung rilbu) – amelyek csodatévő szentek elégetésénél keletkeznek – és egy kis életfácskát is.
Az életfácska valószínűleg a sámánista világfa maradványának tekinthető, és tulajdonképpen egy dháranikkal (varázsmondásokkal) teleírt vörösre festett boróka vagy szantálfa ág. Továbbá elengedhetetlen valamilyen szent szöveg, vagy legalább egy szent szótag elhelyezése a csörten belsejében.

A Gyógyító-Buddha Sztupa építésének története

2007 tavaszán jártam először, az akkor még polgárháborútól sújtott Himalájai országban, Nepálban. Utam során rengeteg élményt szereztem abból a szeretetből és boldogságból, amit a szűkös anyagi világukban élő nepáliak megosztottak velünk. Nagy hatással volt rám a buddhista kolostorok építészeti harmóniája, és a szinte minden sarkon fellelhető Sztúpa erdő. Itt Katmanduban a nepáli fővárosban döntöttem el, barátommal és fogadott testvéremmel, hogy mi itthon a rohanó világunkban építünk egy Sztúpát Buddha és a Darma tiszteletére. Egy kis szigetet képzeltünk el hazánkban, egy kis Tibetet, a nyugalom, béke a szeretet és az együttérzés szimbólumát.

2008 nyarán lehetőség nyílt az alapozás elkezdésére, szigorúan a Sztúpa építési szabályok szellemében. A folyamatos munka eredményeként, 2009 július 11-re, teljes egészében felépült a Gyógyító Buddhának felajánlott szentély, kis hazánkban a Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Biri-Táncsicstelepen. Természetesen azóta is szépül, a pontosan 100 m2-en elterülő építmény. Gyakorló buddhistaként jómagam és a Sztúpa rajongói,(vallási és felekezeti hovatartozás mellőzésével), együttes erővel szépítjük, csinosítjuk.
Az épület magánterületen helyezkedik el, de a kívülállók számára is látogatható, előzetes egyeztetés alapján. A nem Buddhisták a Szeretet Emlékművének nevezik az építményt. A tervek szerint a jövőben imamalommal, és meditációra, elmélkedésre alkalmas szentéllyel fog kiegészülni a hely. Várok mindenkit, aki gyógyulni, pihenni vagy csak kikapcsolódni szándékozik egy piciny zugában a szeretetnek és a harmóniának.